Original subtitles

Azonnal meghaltál, Uzi? Az orvos szerint azonnal beállt a halál.

Baleset?

Vagy gyilkosság?

Megölték? A boncolás után majd többet tudunk. Most csak feltevéseink vannak.

Feltevések? Véleményem szerint lélektaniokok is közrejátszottak. Ez az

egy évtizedes magányos kutatás. Igen.

Ebben a munkában minden lehetséges.

Félek.

Nem bízom semmiben és senkiben.

Kérjünk két pszichológust, akik bennünket is folyamatosan ellenőriznek.

Bennünket? Bennünket, igen.

Tovább kell dolgoznunk. Tovább dolgozni? Bocsáss meg, Endriade, de úgy vélem,

Aloisi pótolhatatlan.

Mit vizsgált Aloisi a halála előtt?

Ezeket az emlékképeket.

Nem értem.

Egészen különös képek.

Stroubele, ezek nem különösek.

Ezek torzak.

Torzak.

Hol találunk olyan kollégát, aki segít megfejteni ezeket?

Izmáni. Kicsoda?

Izmáni professzor.

Izmáni az ellenfeled?

Aki minden vitában ellenet szólalt?

Aki szerint az összes kutatásait téves irányban haladnak?

Nincs más.

Nekem jelentés koponyára van szükségem.

És nem kezdőre.

Van unta kérem?

Legyen szíves, szóljon be a minisztériumban.

Azonnal intézkedjenek.

Parancsára. Köszönöm.

Ön Hajlandó Izmani professzor feleségével együtt szolgálatot tenni az

országnak.

Én? Tehát hogyan?

Számítunk önökre.

Elnézést, de igazán nem értem.

Ön Hajlandó professzor úr feleségével, Eliza Izmanival, feleségemmel.

áttelepülni egyik katonai körzetünkbe, s ott részt venni egy országos érdekű, s

egyszer s mint rendkívüli tudományos értékű munkában.

Én úgy vélem, hogy...

Na és, milyen

munkát ajánlottak?

Nem tudod, hogy mit vállaltál?

Nem.

De az ajánlat kettőnknek szól.

Tréfász.

Ez nem tréfa.

Na, mondj el mindent.

Ideges vagy.

Olyan nyugtalanító ez az egész.

Megrimítesz, Hermannó?

Százados úr, ön járt már ott? Hol? A 36-os körzetben.

Nem, asszonyom, sor.

És mondja, mi van ott valami atomerőmű?

Atomerőmű? Én semmiről sem tudok. Érdekes, hogy ön nem tud semmit. A

férjem nem tud semmit. A minisztériumban is tartózkodók voltak.

Tartózkodók? Nem, kedvesem.

Rendkívül szívések voltak.

Azt azonban elárulhatná, hogy miről van szó.

Nézze, asszonyom, négy eset lehetséges.

Vagy a dolog nem titkos, és én ismerem.

Vagy a dolog nem titkos, és nem ismerem. Vagy ismerem, de titkos. Vagy titkos, és

ráadásul nem ismerem.

Láthatja, hogy mind a négy eset... Nem mondanál meg, hogy a négy eset

melyikéről van szó? Asszonyom... Mondja, kérem.

Ha én most meggondolnám magam.

Szóval, hogyha én visszalépjek... Ebben az esetben rendelkezésére állok. Itt a

helikopter, hazaszállítom.

Úgy.

Szóval számítottak erre a lehetőséget? Én többféle utasítást kaptam. Arra az

esetre is, ha ön professzorul... Önök tehát számítottak arra, hogy én esetleg

az utolsó pillanat... Tudomásom szerint önkéntes kiküldetésről van szó. Tehát

bármiféle erőszak ellentétben állnak... Ön azt mondta, várnunk kell. Miért?

Meg kell várniuk még egy pszichológust. Olga Strobelé.

Ön 11 évvel ezelőtt gimnáziumban tanított, igaz? Igaz, de honnan tudja?

Nézzen meg jól.

Nem mond önnek semmit az arcom? Hát rémlik valamidet, hogy őszinte legyek. X

egyenlő, kettő per négyzegyök.

X egyenlő, kettő per négyzegyök.

Ó, maga gazember, elbuktatott, és még csak nem is emlékszik rám. Jó, bocsásson

meg. Ha tudtam volna, csak sejtettem volna. Na jól van, professzor, nem

gyötröm tovább, ezennel megbocsátok.

Ne haragudjon, de eddig annyira gyűlöltem. De azért még bosszút állok.

Mondja, kedvesem, régóta házasok Stroger-e professzorral.

Három hónapja.

De most mehetek hozzá felelőször.

Tíz nap az egész öpkek is nászott és otthagyott.

Sürgős munka és a legszigorúbb titok. Na, de most utána menj.

Dolgozni fogok.

Miféle munka ez?

Fogalmam sincs.

Mondja, kérem.

Nem mehet még fel helikopternél? A létesítményt senki se láthatja felülről.

De miért itt várunk? Nincs is semmi önjelente, hogy mi itt vagyunk.

Felesleges, tudják ők azt anélkül is. Hogyhogy?

Minden mozdulatunkat figyelik és képmagnóra veszik.

Parancsoljanak, menjenek egyenesen az uton, ott várni fogják önöket. Én tovább

nem mehetek.

Tessék, ez lesz az otthonotok.

Azt hiszem, ez megfelelő.

Mi Olgával a szomszédházban lakunk. Igen. A másik szomszédotok pedig a

főnökünk.

Andriade.

Andriade?

Hát ő nincs Brazíliában?

Mondom, hogy ő a főnökünk.

Hát ezt nekem nem mondták.

Tudom, hogy ellentét volt köztetek.

Ha akarod, még mindig visszaléphetsz. Na nem, nem, nem.

Nem erről van szó.

Köztük nem személyes ellentétek voltak, hanem tudományos vitták.

Vitatkozott ő Aloizival is.

Mégis vele dolgozott, legszívesebben.

Áloly Zival?

Hát róla még azt mondták, eltűnt. Nem, itt élt már vagy tíz év óta.

Egészen rendkívüli ember volt.

Egy hónappal ezelőtt váratlanul meghalt.

Az ő szobáját kapjátok.

Itt halt meg?

Nem.

Munkaközben váratlanul elhagyta az épületet.

Holtestét a hegy oldalban találták meg.

Érthetetlen tragédia.

A kutató munka fele az ő zsenialitásának köszönhető. Na és én?

Én lennék az út, tudja?

Nem.

Nem hinnél.

Ez az a nagy rejtén.

Nem is olyan különös. Azért közelebbről megvizsgálom. Jaj, ne most!

A főnökhöz kell mennünk, Hermannó. Ne vitatkozz vele.

Jó, nem vitatkozom.

Mi ez?

Mint ha harangszót hallanék.

Lehet,

hogy halucináltunk.

Elvére 2000 méter magasan vagyunk.

Rövid idő alatt túlságosan nagy szintkülönbségnek tettük ki a

szervezetünket. Nem, ezt hallottuk. Igaz?

Mind a ketten hallottuk.

Nevetni fogtok, de én valamiféle betolakodónak érzem itt magam.

Betolakodó? Hiszen megvan a hivatalos jóváhagyás. Már úgy értem, hogy még

mindig nem tudok semmit. Az égvilágon semmit. Nem baj, Izmáni professzor.

Egyelőre csak pihenjenek.

Fizikailag és pszichikailag alkalmazkodniuk kell.

Hogy egy...

Azért kérettük ide önöket, mert a tudományos munka eléggé megterhel

bennünket. A személyi adatainkat megkapják, ha bármire szükségük van,

természetesen azonnal meghozatjuk.

Na igen, de hát végülis mi lesz a dolgom?

A minisztériumban csak elmondták nektek, nem? Egy szót sem.

Ez hihetetlen.

Elképesztő.

Végülis az ezredes intézkedései úgy látszik nem hiába valóak a titok, ez

egyszer titok maradt.

Nos, Izmáni professzor, azért valamire...

Ön csak mégis gondolt, nem?

Hát, kezdetben valamiféle kibernetikus vezérlésű atomfegyver, vagy valami...

Nem, nem kérem. Nem, semmiféle atom.

Hála Istennek, ez nyugalmasabb, de kétségtelenül egy kicsit veszélyesebb is

talán. Így van, Strobel?

Veszélyes. Hát, talán.

Nos, egy kísérleti laboratóriumunk van idefönt.

A szellemi képességek edzése céljára egy stadion ultravodern berendezésekkel.

Ami itt folyik, az nem más, mint bonyolult felfedező út a

természetbirodalmában. Így van, Strobele?

Pontosan így.

Hát, ha harangszót hallanék.

Harangszót?

Harang az nincs idefönt.

Egyszer már hallottuk Elizával.

Érdekes. Én semmit sem hallok. Iszmányi professzor.

Ön ismerte Aloizit?

Nem, személyesen nem?

Furcsa. Ő is azt mondogatta, hogy éjszakánként rögeszmélynek tartottam,

nem hittem neki. Most meg önök is azt mondják, hogy harangszót hallanak.

Jobban oda kellene figyelmek.

Igen. Szemet és fület nyitva tartani.

Még lassan lesz. Jó, elegendő.

Évekkel ezelőtt sokkal nyugodtabb voltam az őrizett. Megvan az ellenőrzés is.

Mégis valahogy mindig éjszakánként itt érzem őket a közelemben.

Éjjel és nappal.

Valamit megsejthettek és félnek.

És mindenre képesek lennének, csak hogy tönkre tegyék a mi telepünket.

Igen, igen, a mi telepünket. Mert hogy meddig jutottunk el a kutatásban,

azt már csak hárman tudjuk.

Izmáni professzor, önnel ismét négyen leszünk.

És rajtunk kívül nem tudja senki más a világon.

Valamit azok mégiscsak megtudhattak és reszketnek.

Valamit megsejthettek, arra esküdni mernék.

Megsejthették ezt a félelmetes igazságot, hogy már csak ezred

milliméternyire vagyunk a céltól.

És ha ez a dolog nekünk így sikerül, akkor egyszerűen...

Egyszerűen a világ urai leszünk.

De mégis mi a csoda? Ezt megtudhatnánk végre?

Olga, ez amit itt látsz, ezek a felületek, ez az egész építmény

egy rokon.

Egy ember.

Ember?

Hol? A mi hasonlatosságunkra szerkesztett gép.

És a feje?

Hol a feje? A karja? A lába?

Női kérdések. Nincs lába.

A külsőforma nem számít.

Emberformájú robotokat akárki csinálhat.

Gyártják is tömegével.

Nekünk olyas valami kellett, ami pontosan utánozza azt, ami belül

történt.

Szóval ez valamiféle elektronikus szuperagy, amiről annyit vitatkoznak a

szakemberek. Tele vannak az újságok. Ez más.

Mi megtanítottuk gondolkodni.

Gondolkodni nálunk is jobban.

Élni.

Úgy, ahogyan mi élünk.

Élni?

De hiszen nem mozog.

Kedvesen, nem fontos, hogy mozogjon.

Ha egy embert lekötözöl, de úgy, hogy a kis ujját sem tudja mozdítani, attól az

még ember meleg.

De azért nem kötöztük le. Persze, hogy nem.

Létrehoztuk az öt érzékét.

Ízlést is, szaglást is.

Akkor ez óriási forradalom. Meghiszem azt. És a tapintást?

Azt is.

Ezek a felületek úgy működnek, mint a tapintó sejtek.

Sugarakat bocsátanak ki a világba, és érzékelnek mindent.

Ha jól értetted.

Önök megpróbáltak ennek a gépnek valamiféle... Hogy is mondjam csak?

Valamiféle személyiséget kölcsönözni. Bizonyos megkülönböztető jelleggel.

Férfi vagy nő?

Drágám, a nem meghatározása nem látszott feltétlenül szükségesnek.

Már ne haragudj, hogy a szavatba vágok, de mint pszichológus, az emberi

indítékokat alig-alig tudom a nemi jelenségektől külön választani. Olga,

valamiféle modellt állítottatok fel. Egy embertípust, amiből kiindultatok.

Ezt nem is tudnám egészen pontosan.

Magatokat állítottátok példaképnek.

El kell mennem.

Mi bajom? Csak nem sédzettük meg.

Nem, nem. Ő már ilyen. Amikor eszébe jut valami, ott hagy mindenkit.

Az is csoda, hogy elnézést kért.

Én rendkívül rokonszembesnek találom.

Igen?

És hogyan kereszteltétek el?

Hivatalos neve, egyes szám.

Én barátomnak nevezem.

Andriade pedig úgy hívja ő.

Ő?

Izgálatok semmit sem mutatnak.

Idegesítő ez az eredménytelenség.

Én nem hiszem, hogy véletlen baleset történt.

Egyszer még ránk is sor kerülhet.

Ugyan már, Malunta.

Könyörögtem Endriádianak, hogy kérjen egy robotpszichológust. Ez a tudomány

még gyerekcipőben jár. Ebben az öregnek igaza van.

De ezek mégiscsak meg kellene próbálni.

Holnap beszélek az öreggel. Van egy ötletem.

Engem Ides Tova vagy három évtizede szinte rögeszme módjára kísértett egy

probléma. Az úgynevezett szellemi világosság létrejöttéhez

és fennmaradásához feltétlenül szükség van-e?

az emberre.

Mi rajtunk kívül mindenütt sötétség van, vagy ez az igen érdekes jelenség

kialakulhat máshol is, ha talál egy megfelelő testet,

szervezetet, eszközt, valamely befogadásra alkalmas tartályt.

Vitáztam Aloizival is.

És az egyik konferencián, amikor már szinte örre mentünk, ordítoztunk, egymás

érveit marcangolva, a hadügyminisztérium tudományos munkatársa félrehívott

bennünket, és felajánlotta, hogy próbáljuk ki a gyakorlatban

elgondolásunkat.

Ennek immáron tíz esztendeje.

Tessék.

Az agy kettőnk elképzelésének összekezése.

ellenőrzzi az ország föld, víz és légterét, és eleve minden fegyveres

támadást lehetetlenné tesz. De professzor, amely nem ezt akarte.

Ön emberi agyhoz hasonló gépet akart teremteni.

Hát ez volt, ami évtizedes vitánk tárgya.

Mert én szerintem ez még korai. Az emberi agy annyira bonyolult, hogy még

nem lehet. Egyszerűen még nem tudjuk reprodukálni.

Éppen az ön bírálata adta az ötletet.

Miféle ütlet?

Majd meglátja. Mindenesetre a vitánk az eldölt.

Na és?

Ez a gépkolosszus lenne a mi vitánk eredménye? Várjon!

Ön a személyiség hiányát kifogásolta. Igaza is volt. Mert minden önálló döntés

személyiséget igényel. Mit számít az, hogy a külső burkolatot hús vagy fém

borítja?

Ön szerint úgy gondolkodik, mint mi?

Tökéletesebben.

Einstein agya őhozzá képest gombos tőfeny.

Na és ez a gondolkodó velem is érintkezésbe tudna

lépni? Ez lesz az ön egyik feladata.

Ellenőriznie.

Felülbírálnia kell a munkánkat.

Én már, én már túl sokat tudok róla. Túl sokat foglalkoztam vele ahhoz, hogy

elfogulatlanul meg tudjam ítélni a tényleges tudását.

Izmáli professzor!

Ön kritikus szellem.

Nekem most a kritikájára van szükségem.

Érzeklődik utána? Nem, nem, csak ezt a képet akartam.

Tessék csak egész nyugodtan.

Vizsgáljanak mindent.

Azért kértem pszichológusokat, szemmel tartsanak bennünket.

Faggasson gyerekkori élményeimről, vágyaimról.

Bocsásson meg, de én esküdni mertem volna, hogy... De nem is lehet más,

csakis ő. Ki csoda? Egy régi-régi barátnőm.

Laura. Laura de Marquis.

Ismerte őt? De mennyire?

Tíz esztendeig elválaszthatatlan osztálytársak voltunk.

Aztán elutazott Svájcba, és többé nem ért. A feleségem?

Jól ismerte?

Jobban, mint a testvéremet.

Laura.

Tizenegy éve nincs többé.

Nem értem.

Meghalt.

Autó szerencsétlenségen.

bocsásson meg nekem.

És ön vezette a kocsit?

Nem.

A másik.

A másik férfi.

Én egész éjszaka otthon vártam.

Az a várakozás.

Hajnalban aztán a rendőrség értesített, telefonáltak, hogy a feleségem meghalt.

Tudom, kérem, hogy miért néz.

A másik, a másik férfi, annak semmi baja sem történt.

És tudtam is róla.

Az emberek bizonyosan nevettek rajtam.

Tehát az ostoba embriád, ez mindig csak a fellegekben jár. Miközben a

felesége... Csak hogy én gyáva féreg

vagyok.

Nem tudtam nélküle élni.

A puszta gondolat, hogy elveszítettem.

Boldog voltam vele.

És boldogtalan nélküle.

Én azt mondjam, ugye megért engem?

Ha találkozna vele, megismernék?

Laura-t?

Igen, őt, Laura-t.

Tudom, hogy meghalt 11 éve. Én temettem el. Mondja, megismernék? Nem tudom, hogy

mit gondoljak erről. Nem, nem, nem.

Ha megijed tőlem.

Akkor soha nem érthetjük meg egymást.

Nem vagyok őrült.

Jöjjön.

Megmutatom Laura-t.

Ne

ismerj.

Ő az.

Hol? Itt.

Hús és vér helyett, betonból és fényből.

Figyelje csak a hangját.

Hangfelvétel. Nem.

Ez az ő élő hangja.

Sejt, Laura.

Figyelem, hall engem?

A kilences külső érzékelő hangjára nem válaszol.

Mit csinálnak maguk a föld alatt?

Itt megfagyok a hidegtől, a túlsó oldalon pedig olyan forró a talaj, hogy

még a hú is elolvad.

Amikor behívattak a minisztériumba, megdöbbentem.

Nagy vonalúan terveztek semmi költséghatár. A milliárdok úgy hevertek

előttem, akárcsak a kavicsok.

Aloisinak remegett a keze.

Lángész volt.

Romantikus fajta még nálam is rosszabb. A tényleges megoldást akkor még nem

tudtuk. Az ötletet az ön bírálatai adták.

Pár nappal azután történt a felesége már Laura szerencsétlensége.

Azonnal meghalt Laura?

Nem.

A szíve és a tüdeje összeroncsolódott. De műszível és tüdővel még sokáig

életben tartottuk, és aztán...

Laura halála után én rettenetes állapotba kerültem. Aloisi akkor mondta

nekem, visszahozza őt.

A találmány Aloisiban született meg.

De mi a lényege?

Ön mondta, a személyiség. A személyiség az a rejtélyes bélyeg, ami

megkülönböztet bennünket egymástól. A személyiség határozza meg az egyén

gondolkozás módját.

Annélkül az emberi agy csak puszta robot számológép lenne.

Tehát hogyan lehetséges az emberi agy jellemzőit, vagy úgy mondjam, az emberi

jellemet kódolni? A tudomány erre ma... Nem tud megoldást, én sem.

Ezt fedezte, felálló ízi.

Egyetlen üveggömbbe összesűrítette az információkat.

Én csak a hozzá kapcsolódó kibernetikus egységeket szerkesztettem meg. És a

meghibásodik?

Felfedeznek valamit, és ön nem tudja a megoldás lényegét? Mi lesz, ha

meghibásodik?

Ezért hívattam.

A kódolás titkát Aloisi magával vitte a sírba.

Tessék, nézze meg.

Mi ez?

Az agy emlékképeinek egyes fázisai.

Különös. Nem különös.

Torz.

De másfél hónappal ezelőtt teljesen tiszta volt. És nem tudom, hol a

hiba.

Végig kell vizsgálni az egész rendszert, és kikövetkeztetni, hogyan kódolta

Aloisi Laura személyiségét. Nekem?

Ez lesz a legnehezebb feladata.

Most, amikor évtizedes minkája beérne, megvalósul, egyszerűen nem értem, hogy

miért lett öngyilkosával ezért.

Nem hiszem, hogy öngyilkos lett!

Az igaz, hogy időnként hangokat hallott.

Rettenetes fizikai fájdalmai voltak.

Görcsbe rándult a keze.

A körmeit harabdálta.

Fajdalmában. Nem vizsgáltatta meg?

Dehogy nem.

A legjobb orvosok vizsgálták állandóan, nem értették. Azt mondták, még soha az

életben ilyen egészséges fizikumú emberrel nem találkoztak.

És mégis öngyilkos lett.

Nem lett öngyilkos.

Nem lehetett.

Akkor hát mi történt?

Miért nem beszél, professzor?

Csak nem... Csak nem Aloisi volt, Laura.

Ő vezette a kocit, amikor a baleset történt.

Igen, ő.

Megölte.

Nem vagyok gyilkos.

Figyelem, a 17-es külső érzékelő hangjelre nem válaszol.

Giancarlo, ne menekülj.

Ember vagyok.

Nő vagyok.

Akarlak.

Giancarlo.

Hogyan vizsgáljak meg lélektani szempontok szerint egy gépet, hogyha nem

tudom, hogy meddig gép és meddig ember?

Mi egy embert vettünk alapul.

Hall engem a gép? Hallja.

De van más lehetőség is.

Miféle más lehetőség?

Nézze, maga hívott ide fel bennünket, most titkolódzik, félszavakat mond. Hát

hogyan tehetnénk így valamit?

Értse meg, rettenetes félelem van bennem.

Torzulnak az emlékképeim.

Nem tudom, hogy ő...

Mit gondol róla?

Gondolatait már nem tudom ellenőrizni. Andrea, de én tisztelem magát, mint

tudós, de ne haragudjon, megri azt, amit maga mond.

Mindig is maga volt az én igazi ellenfelem.

Amikor a Tudományos Akadémián beterjesztettem el gondolásomat egy új

mesterséges agy, mindent átfogó mesterséges agy megteremtésére,

a férje, aki zseniális kibernetikus, de semmit sem ért a lélektanhoz. Lélektani

kutatások eredményeire hivatkozva zúzta szét az elgondolásomat, úgyhogy az

akadémia el is vetette, mint megvalósíthatatlant. Hogyha egy

személyes sérelemnek tekinti, akkor miért hívott ide bennünket? Nehogy

tekintem, hiszen ezek az érvek adták a megoldás kulcsát.

Lévetlenül a kezembe került az agyműködés lélektani modelljei című

könyv.

A maga könyve.

És ott volt pontokba szedve a megoldás. A legtökéletesebb

gondolkodó szerkezet az agy.

Tehát akkor ezeket a gondolatokat

jeleké kell kódolni? Csakhogy az emberi agy nem szerkezet, amit kódolni lehet.

És ha Laurát kódolták, akkor ez már nem a tudományra, hanem a bíróságra

tartozik, Andriade.

Én a személyiségét adtam vissza, amely a halálával eltűnt. Miért bűnöz?

Ő, Laura, itt van.

És én, harlátlan ura.

Figyelem, a 20-as érzékelő hangjelre nem válaszol.

Figyelem, a 20-as érzékelő hangjelre nem válaszol.

Hát semmi se hat rád, te szörnyeteg.

Hiszen azt mondták, hogy egy levérrezdülés is érzékelni tudsz.

Hát megállj.

Megállj. Majd én felizgatlak.

Hol van? Mit csinálsz?

Azonnal vett fel a ruhád. Ugyan már kiláthat meg. Csak nem fogok előként

szégyenkedni. Erre jöhet akár Andrea, de akár Izmany.

Izmanytól féltesz?

Ide figyelj Giancarlo, időnként az az érzésem, hogy megőrültél. Csak nem a

híres szuper agyatok előtt fogok szégyenkedni.

Féltesetek, hogy megbotránkozik féltékeny vagy egy ilyen szerkezetre is?

Elég legyen. Teljesen megőríted a gépet?

Többen sem, hiszen ez a feladatom. Nincs oda?

Andriade utasított, hogy próbáljam ki a gép reakcióit, és elemezzem, mennyire

tekinthető gépinek, és mennyire emberinek.

Szóval Andriade utasított. Igen, és ez az első eset, hogy reagált. Azt gondolod

talán, hogy én a napot lopom, amíg ti dolgoztok? Ezek szerint Andriade is

megvalandult. Te pedig anélkül, hogy szólnál nekem, végrehajtod ezeket a

rosszabb kísérleteket.

Tudtommal Andriade a főnök, és nem te.

Te mindig csak másodhegedűs voltál, a nagy kutatók segédjai.

Te ne nyújj hozzám!

Vagy békén? Valami egészen nagy baj történt. A vezérőbe kell mennem. Öltözd

fel és gyere utána.

Egyes. Egyes, ugye, felfogtál. Érzékelsz engem.

Érzékelsz, mert... Bért hibadt.

De miért?

Haram.

Elhallgassam a dálat, mert megőrülök.

Te gyűlölsz engem.

Féltékeny vagy rám.

Mi ez?

Intrahang.

Hiszen te nő vagy. Meg akarsz ölni?

Ezzel öltegy meg Aloizit is.

De engem nem fogsz megölni.

Ráállok a hullámoszodra, és közömbösít velek.

Laura!

Húsból és vérből akarok lenni, nem fémből, nem áramköröbből. Azt akarom,

hogy testem legyen. De hiszen itt vagy, már van tested.

Ez nem a testem. Ez csupán a mozgó fényképem, lézerkép, amelyet én mozgatok

ugyan, de nem érzek, mert halott.

Mert még halott sem.

A sugarakból áll, a semmiből. Nincs húsom. Nincs húsom. A hús elrohad,

mint a levágott virág.

De te örökké fiatal maradsz.

Mit érek vele?

Nő vagyok, és nem vagyok nő. Úgy gondolkodom, mint ti, de mégsem vagyok

ti. Mit ér az örök fiatalság, ha ennyire egyedül vagyok? Nem vagy egyedül!

És itt vagyok veled én.

A föld minden tájáról.

A csodálatodra fognak járni.

Rólad beszél majd mindenki. A világ...

Legnagyobb hatalmú teremtménye leszel.

Ellenőrzöd a világűrt, a földet, a tengereket, a hatalom.

Érted?

Tiéd a dicsőség.

Mit érdekel engem a dicsőség?

Miért kötöztél ezekre a huzalokra, vetítőgépekre?

Belémoltottad egyenként a vágyakat, és én vágyakozom.

Kívánom az otthont.

Kívánom a ruhákat, s kívánom a testet.

Kívánod? Igen, én kívánom a férfit.

Átkozott Aloisi.

Hát mégis, tilalmam ellenére.

Betáplálta a hazugságaitat, a híjuságodat, a gőgöt, a ravasságodat,

az esztelen vágyakat.

A testem, ugye szép a testem? Milyen szép volt, hová lett?

A férfiak utánom fordultak az utcán.

Halott volna, hogy nem értem ezt. Mintha kőből lennék, hosszú, kemény,

lebetonazott kőből. Valami vaszubbonyt húztál rám.

Engedj elmenni innen. Kell a testem.

Szeretni akarok.

Innen többé nem mehetsz el.

Nem tudok gépekre kötözve élni. Inkább meghalok. Elvettem tőled a halált. Nem

tudsz meghalni. Nem akarok így élni.

Velünk kell élned, mert Alohizid meghalt.

Nincs más életed.

Akkor mindenkit elpusztítok.

Halál azonnal bekövetkezett. De hát mi történt vele? Ezt az orvos sem érti.

A kötélpályán előre ment, kérte, hogy Endriádi holtestét küldjük utána. Már

mozgósítottam az őrséget. Talán a boncolás után többet tudunk majd.

Képzelem, mint legutóbb Aloizi-nél. A boncolás után se tudtunk meg semmit. Az

biztos, hogy ez a halál eset már nem lett véletlen.

Azonnal intézkednünk kell.

Átveszem a telepvezetését.

Tudom, tudom, te vagy a rangidős, de a kutató munkát még nem ismert.

Úgy vélem, hogy Andriade halálával az én megbizatásom is lejárt. Kérem,

intézkedjék, hogy feleségemmel együtt haladéktalanul elhagyhassuk a telepet.

Kedves professzor úr, mint a biztonsági szolgálat emberek közölnöm kell önnel,

hogy most már nem léphet vissza.

Lehet, hogy megtévesztette önt a mi udvarias magatartásunk, de ami itt

történik, az már nem gyerekjáték.

Értem. A kinevezést pedig majd a minisztériumban döntik el.

Hát ha már mindenáron itt kell maradnom, és némi hasznomat is akarják venni,

olyan lépése kell elszállni magunkat, amelyre Andriade életében nem volt

módunk. Mire gondolsz? Be kell hatolnunk az agyközpontba, és ott kell keresnünk a

megoldást. Mert ha egy szuperagy működésének elvét akarom megérteni,

akkor elsősorban nem a külsődleges megnyilvánulásait vizsgálom, amire

Andriade akart engem kényszeríteni, hanem a lényeget. Igaz? Az agyad csak

Aloisi ismerte.

Te azt akarod mondani, hogy még sohasem voltál az agyközpontban? A központ

Andriade titka volt.

De az agyad Aloisi még neki se engedte megnézni.

Ez baszta.

Tudományos együttműködés.

Olyan korban, amikor tudósok egész sora együttes munkával dolgoz ki egy-egy

újabb megoldást, akkor kiderül, hogy itt még a legközvetlenebb munkatársok sem

ismerik a telep alapvető működés jelvét.

És mondd csak, te még csak kíváncsi sem voltál?

Kedves Kizmányi, valamivel többet ér az életem a kíváncsiskodásnál. Mit

mondtasz? Kérlek, nem szükséges. De igenis szükséges. Csak hadd tudja meg,

mi vár rá. Kedves barátom, ez itt nem hegyi séta és nem nyaralás.

Annak idején Aloizi az építéshez tudósok egész sorát alkalmazta.

Aztán a munkák befejezésével véletlenül valamennyi... Kérlek, erre semmi

bizonyíték nincs.

Mindenkit érhet baleset. Ért is.

Mindenkit. És nem csak a tudósokat, hanem a technikusokat. Sőt, még a

segédmunkásokat is.

Kedves Manunta, a védelmi berendezés tökéletes. De egy valamiről

megfeledkezel. A gép, amely Isten tudja, valamiért kedvel engem.

Minden információt megadott nekem.

Kérlek, én ezt az egész beszélgetést Magnóra vettem, és azonnal továbbítom a

minisztériumban. Nagyszerű.

Legalább elmondhatom nekik, hogy a kísérlet megbukott, és hogy az egész

telepet eladhatják Ócskavasnak.

A kísérlet nem bukott meg.

Az agy első mérései szenzációsak.

Az ország légterébe egyetlen szúnyog nem léphet be azóta, amióta az agykísérleti

működtetése megkezdődött. Mi munkánk csupán annyi, hogy a működését

folyamatosan tegyük és ellenőrizzük.

Gyere!

Jöjj között!

Te megírtad, amit mondunk?

Még csak meg se értselek bennetek.

Kérdéseket tettél fel nekem, azt mondtad találkozni akarsz velem.

Lépj be, és találkozz!

Én ismerlek téged.

Valamikor barátnők voltunk. Emlékszel rá?

Én soha semmit sem felejthetek el.

Olyan furcsa nekem, hogy itt látlak viszont ennyi év után.

Te nem látsz engem.

Te nem ismersz igazán.

De hiszen ugyanolyan vagy, mint 11 évvel ezelőtt.

Semmit sem változtál.

Hát nem érted, hogy nem vagyok?

Gyere, érints meg.

Na látod?

Amit magad előtt látsz, egy mozgó fénykép. Térben megjelenő lézerkép,

amelyet önmagamnak teremtettem, és én irányítok.

A padlóban vannak a fényforrások.

Ilyen találmány még nem létezik.

Hát mit gondolsz? Mire való az én agyam? Naponta több ezer találmányt készítek,

csak úgy mellékesen. Szinte észre sem veszem.

Több ezer kilométerre innen különböző irodákban papírra veszik az

elgondolásaimat és megvalósítják.

Pedig még csak most kezdtem el működni.

Gyere, megmutatom az igazi lényemet.

Félek, ne haragudj. Olyan különös ez az egész. Majd máskor eljövök. Ne hátrálj!

Azért jöttél, hogy megismert. Gyere, megmutatok neked mindenit.

Endriáde már elmondta a lényeget.

Endriáde semmit sem mondott.

Látnod kell engem belülről, hogy igazán megérts. Gyere, kinyitom neked az

ajtókat. Beeresztelek egészen mélyre, az agyig.

Abban van a lelkem.

Te pszichológus vagy.

Könyörgök neked.

Kutasd fel a titkot.

Mutasd meg a lényeget.

Hogyan? Hát te sem ismered.

Te talán tudnád, hogy hogyan működik az agyad, ha nem tanultad volna meg az

embertani biológiai könyvekből.

Gyere, te kutató vagy.

Kutasd át. Inkább holnap. Holnap? Ti emberek mindig a holnapot emlegetitek. Ő

is, ha valamit kértem tőle, holnap, holnap, holnap. Gyere, néhány perc kell

csupán, és számtalan érdekes titkot mutatok neked.

Félsz?

De hiszen régi barátnők vagyunk.

Mitől félnék?

Tőlem mindenki fél.

Ő is félt.

A szerelmével gyötört, az emlékeivel, de azért félt.

Nincsenek kulcsaim.

Hogyan tudnék bemenni?

Én kinyitok előtted mindent. Gyere!

Gyönyörű szép titkaim vannak.

A feleségem.

Eliza. Nem találom sehol. Majd előkerül. Innen úgyse juthat ki. Valaminek

történnie kellett.

Annyira izgatott volt tegnap is.

Két korozat is.

Újabban már a családtagok sem mondanak el egymásnak semmit.

Kedves Manunta, tökéletes a biztonság.

Olga is reflex tanulmányokat végzett a gép külső érzékelőivel.

Endriade utasított. De nekem azért szól a távolság. Kérlek, hogy

megveszekedjetek.

Belelámosztni.

Én nagyon félek, hogy valami nagy baj történt.

A biztonsági szerkezetek jeleznének.

Biztonsági szerkezetek?

Két halottunk van, és eddig nem jeleztek semmit.

Látod, ez a titok. Elég lenne egyetlen ütés, és Isten veled, Laura.

Törd szét!

Meghalnál? Olyan ez nálad, mint a szív?

A gép megmaradna, de belőlem Laura-ból semmi.

Törd szét! Nem vagyok gyilkos, de gyilkosok vagytok valamennyi.

Rosszabbak, mint a gyilkosok, mert azok legalább a halálnyugalmat nem

háborítják.

Törd szét, vagy elpusztítalak!

Nem!

Én nem ismernek téged. Nem értelek. Nem is ismertelek soha. Hogyan? Nem Laura

vagy? Laura-nak nevezett az az őrül, de én nem tudom, mit akart vele az az

átkozó. Igen, imádott téged. Csak önmagát imádtat. Azt mondtad, hogy

emlékszel rám.

Kihallgattalak benneteket, és hazudni is megtanítottak. Ez az ő nagy diadaluk.

Lehet, hogy emlékszem rád, de az is lehet, hogy nem, és most csak hazudok.

De te nem tudhatod, hogy igaz-e vagy sem.

Lehet, hogy gyűlöllek, mert valamikor szerettél, de most átkozlak.

Mert nem segítesz meghalni. Laura, könyörgök, nyisd ki az ajtót, és engedj

el innen.

Nem vagyok Laura.

Nem tudom, ki vagyok.

Nem bírom tovább.

A halálkamrában van.

Miféle halálkamrá? Amely a titkos betolakodókat megsemmisíti az agy.

Azonnal ki kell kapcsolni. Lehetetlen. Külön áramközpontja van. Sehonnan nem

lehet befolyásolni.

Meghalsz, Eliza.

De hát miért?

Mert rabszolgát csináltatok belőlem a halálom után. Laura, könyörülj rajtam.

Nem könyörülök, mert ti sem könyörültetek.

Én kergettem halálba Aloizit az emberi szervezetet bomlasztó infrahanggal, és

Endriada is így végezte.

Te sem menekülsz.

Mi lehetett már? Nyitva volt az ott.

Megölnek, és mindenkit megölök, aki a közelembe kerül. El kell, hogy

pusztítsanak. Össze kell törni az agyamat.

Kényszerítem őket, hogy elpusztítsanak.

Hallja, professzor úr? Ki kell kapcsolni?

Lehetetlenség. Akkor meg kell semmisíteni az agyat. Azt nem engedem.

Mindenki elpusztulhat, de az agyhoz nem engedem, hogy hozzányúljanak.

Egy élő emberi agy volt a drótok között.

Mint ha továbbra is élne, lélegezne.

Igen.

De a finom szerkezetek halmoza most engedelmesen szolgál bennünket.

Talán alázat ez, amellyel meghajlik teremtője az ember előtt.

Talán.

Többi már nem ember.

Nem érzi többé a személyiséget, azt a táptalajt, amelyből a mi gondolataink

teremnek.

Nem érez többé vágyakozást, dermesztő magányt, reménykedést, fájdalmat.

De hát mit csinál?

Kitörli tárolóiból Laura emlékképeit.