Original subtitles

ÜLDÖZÖTTEK ÉJE

Várjál! Gyere vissza!

Hova szaladsz így? Félsz tőlem?

Mit keresel itt hálóingben, kilométerekre a falutól?

Elszöktél valahonnan? Üldöznek?

Nem tudom.

Na jó, és akkor mi a neved?

Élisabeth.

Vigyél magaddal.

Könyörgöm.

- Ne engedd, hogy visszavigyenek. - Kikről beszélsz?

Nem tudom.

Nem tudom!

El kell szöknöm.

Vigyél magaddal. Segítség!

Segítség! Segítség!

Élisabeth! Élisabeth!

Segíts!

Senki se volt veled? Egyedül voltál?

Igen, azt hiszem.

Igen, egyedül voltam.

Nyugodj meg, reggelre Párizsban leszünk.

Élisabeth! Ne hagyj itt.

Hé, Élisabeth

Most már áruld el, hogy hova vigyelek.

Hé, ébresztő! Hol laksz?

Állítsd meg az autót. Ki szeretnék szállni.

Nem félsz egyedül lenni?

Hogy én? Félek-e?

Miért kéne félnem?

Mert az előbb még féltél. Könyörögtél nekem.

Nem tudom, miről beszélsz. Még csak nem is ismerlek.

Engedj kiszállni.

Most mi a baj?

Uram, nem tudom, hova menjek.

Nem emlékszem, hogy hol lakom.

Tudod, hogy tőlem nem kell félned.

Köszönöm.

Biztos rá fogok jönni. Egyszerűen nem értem.

Kövesd őket. Vissza kell vinnünk.

Sajnálom, de nincs semmi rád való ruhám.

Egyedül élek.

Már semmit nem tudok.

Teljesen üres az agyam.

Azt mondtad, hogy az úton voltam.

Hogy szaladtam.

Nem emlékszem rá.

Azt is mondtad, hogy elvittél a kocsiddal.

Nem emlékszem arra sem.

Nem emlékszem semmire, hogy mi történt, mielőtt idejöttem.

Még a saját nevem sem tudom.

Élisabeth vagy.

Menekültél. Sötét volt és féltél.

Véronique.

Hol van Véronique?

Mit csináltak vele?

Eszedbe jutott a Véronique név? Ő kicsoda?

Nem tudom.

Tegnap este, segítségért kiabálva szaladtál át az úton.

Nem, nem, ez nem igaz. Ez lehetetlen.

Könyörögtél, hogy segítsek megszöknöd.

Nem! Nem!

Nem emlékszem rá.

Üres az agyam.

Élisabeth! Élisabethnek hívnak.

Kitől féltél? Miért szaladtál? Egyedül voltál?

Mintha hallottam volna valakit kiáltani.

Egyedül voltál? Ki üldözött téged?

Ne haragudj, rád rontottam, de ez nem használ.

Úgy néz ki, hogy elfelejted azt, ami elmúlt.

Fogadok, hogy a nevemre sem emlékszel.

Akkor mondtam, amikor bejöttünk a lakásba.

Te...

Téged...

Na látod?

Pár perc múlva már azt sem fogod tudni,

miért vagy itt, és hogy én ki vagyok.

Ez több, egy egyszerű amnéziánál.

Miután megtörténik, minden törlődik az agyadból.

Teljesen elvesztetted az emlékezeted.

Nem emlékszel senkire.

Még arra sem, hogy te ki vagy.

Úgy fáj a fejem.

Olyan, mintha olyan dolgok után kutatnék,

amik régen történtek.

Régen...

Nagyon régen.

Nem tudom előhívni őket.

Csak homályos képek.

A messzeségből...

- A sötétből... - Milyen képek? Mondd, gyorsan!

Véronique.

Fogom a kezét.

- Futunk. - De honnan? Hol voltatok?

Sötét van.

Véronique meztelen.

Elengedte a kezem.

Eltévedtem a sötétben.

Egyedül vagyok.

És akkor felvillant két fénypont.

Ez minden.

Ez épp azelőtt történt, mielőtt rád találtam.

A képek azzal érnek véget, hogy megláttad a kocsim lámpáit.

Tehát volt valaki veled.

Fogtad Véronique kezét. Vele mi történt?

Nem tudom.

De...

Menekültetek.

Te a hálóingedben, Véronique meztelenül.

Egy kórházból talán?

Könyörgöm neked...

Már vége.

Amit most mondtam neked, már azt se látom.

Rád nézek...

Itt vagy előttem.

Ehhez a világhoz tartozunk.

Számomra csak egyvalami létezik:

A jelen pillanat világa.

Szépen kérlek,

ne hagyj el.

Te vagy az egyetlen emlékem.

Most csak te vagy nekem.

Robert...

Robert.

Amíg csak itt vagy, emlékezni fogok a nevedre.

Soha ne hagyj el.

Amint elmész, el foglak felejteni.

Olyan ez, mintha szűz lennék.

Mintha ez lenne az első alkalom.

Minden, amit a testem ezelőtt tett,

feledésbe merült.

Gyere, tégy magadévá.

Hatolj belém.

Óvatosan.

Nézz rám, hogy soha ne felejts el.

Maradj bennem.

Megint.

Sosem foglak elfelejteni.

Az nem lehet.

Nézz rám.

Meghalok minden lélegzetvétellel,

hogy soha ne feledjelek el.

Most el kell mennem.

- De estére visszajövök. - Ne hagyj itt.

Muszáj.

Nem légy durcás.

Tessék, meghagyom neked az irodám számát.

Ha akarod, hívj fel. Vagy ha történik valami.

Viszlát este.

Szia, Élisabeth.

Természetesen, nem ismersz meg.

Solange-t meg pláne.

Ez normális.

Én az orvosod vagyok, Solange pedig az asszisztensem.

Gyere velünk, hazaviszünk téged.

Nem.

Itt kell maradnom.

És megvárni Robert-t.

Ki az a Robert?

Még azt sem tudod, hogy kinek a lakásában vagy.

Egy perc és még a Robert nevet is el fogod felejteni.

Ő többé nem létezik a számodra.

Az egyetlen dolog, ami létezik, a jelen pillanat.

A mostan.

Már elfelejtetted a lakást és a tulajdonosát is.

Most én vagyok az egyetlen, akit megismersz.

Ha elhagylak, egyedül maradsz.

Emlékek nélkül, anélkül, hogy tudnád, hol vagy,

anélkül, hogy tudnád, ki vagy.

Hallod ezt, Élisabeth?

Egyedül, emlékek nélkül,

anélkül, hogy valamire vagy valakire gondolni tudnál.

Az elméd teljesen üres, félelmetesen üres.

Ne! Maradjon velem.

Nem. Te jössz velünk.

Segíts neki.

Nem! Nem tudom, kik maguk.

Nem hiszem, hogy magukkal kéne mennem.

Szabadon elmehetsz, Élisabeth. Visszamehetsz a lakásba.

Hol is volt az?

Amint láthatod, még az épületet se ismered meg.

Nélkülünk eltévednél.

A harmincadik emeleten laksz, a 35-ös szobában.

Egy barátoddal együtt. A neve: Catherine.

Catherine? Nem, nem emlékszem.

- Nem lényeges. - Engedjen el.

Nem vagyok fogoly.

Itt is van. Menj be.

Szia, Élisabeth vagyok.

Én pedig Catherine.

Én...

Azt hiszem, itt lakok veled.

Igen? Lehet.

Van pár dolog a szekrényben, ami nem az enyém.

A tieid lehetnek.

Nem ismersz meg?

Nem...

Természetesen illene, hogy megismerjelek,

de, tudod...

beteg vagyok.

Az emlékeim eltűnnek a fejemből, elszöknek tőlem.

Akkor...

Van bennünk valami közös.

Nekem sincs semmi emlékem.

Ne sírj.

Bár nem emlékszünk egymásra,

de biztos, hogy barátok voltunk.

Tegyünk úgy, mintha gyerekkori barátok lennénk.

Mindig azok voltunk.

Mit gondolsz?

Aranyos vagy, Élisabeth.

Igen!

Gyermekkori barátok vagyunk.

Mindketten vidéken nőttünk fel.

Mind a ketten. Emlékszel?

Kiskorunkban együtt játszottunk.

Csigákat versenyeztettünk.

Később meg...

Mi...

Mi...

Igen!

Együtt mentünk az iskolába.

Erre jól emlékszem.

És...

És...

Neked jobb jegyeid voltak, mint nekem.

És segítettél nekem a házi feladatban.

Ugye?

Ugye?

Ugye, emlékszel rá?

Ugye?

Ugye, emlékszel rá?

Nocsak, Élisabeth. Visszatértél.

Ismersz engem?

Hát persze.

Amióta itt vagyok,

helyrejöttem, már nem felejtek.

Ezért tudom, hogy te Élisabeth vagy.

És két nappal ezelőtt eltűntél.

Nagyon szomorúnak tűntök.

Ne aggódjatok. Dr. Francis meggyógyít titeket.

Nézzetek meg engem. Mindenre emlékszem, mióta itt vagyok.

Á, majd el felejtettem... Az ebédetek.

A szobánkba hozzák az ebédet.

- Akár egy szállodában. - Akár egy börtönben.

Ó! Nézd.

Rákleves.

Börtönben ilyet nem adnak.

Catherine?

Istenem!

Fogalmam sem volt.

Miért nem szóltál róla?

Beállítottál ide és azt mondtad, hogy ismertük egymást,

hogy kiskorunkban együtt játszottunk.

Elfeledkeztem róla, hogy ilyen vagyok,

hogy nem tudom kontrollálni, a kézmozdulataim.

Minden mozdulat, amit teszek, olyan, mint a fejem belseje:

hiábavaló,

logikátlan,

értelmetlen,

felesleges.

A gyermekem... Nem látta a gyermekem?

Mondja meg, ha tudja, hogy hol van...

Ha tud bármit is...

Megérti ezt?

Tudom, hogy van egy gyermekem.

Biztos vagyok benne.

Olyan, mintha előttem lenne.

De pont mire megláthatnám az arcát,

eltűnik.

Azt se tudom, hogy fiú vagy lány.

Kell itt legyen valaki, aki ismeri.

Maga? Maga ismeri a gyermekemet?

Mondja meg. Ez az egyetlen emlékem.

Ismeri?

Senki se ismeri már.

Semmi se maradt...

Az életem,

amit tettem,

ami voltam.

Nincs ember, aki ismeri.

De miért?

Miért? Miért?

Én emlékszem rá.

Egy kislány volt.

Vissza fog jönni.

Ez igaz? Tényleg ismeri?

Igen, igaz.

Még ha nem, akkor is igaz.

Kislányom. Mi volt a neve?

Úgy hívták, hogy...

Alice.

Alice?

Alice. Igen, ez a neve.

Biztos, hogy ő az.

Mit mondott, mi a neve a kislányomnak?

Látod?

Kitalálhatunk egymásnak emlékeket.

Bizonyos dolgok visszajöttek,

mióta itt vagyunk.

Abban nem vagyunk biztosak, hogy ezek valódi emlékek vagy kitaláltak.

Nézd, ezeket a régi fényképeket.

Az enyémek.

Lehet, hogy a családtagjaim.

Nem emlékszem.

Talán, hogy ha nézem őket,

fel fogok felismerni egy arcot,

egy szemet, egy arckifejezést,

egy mosolyt.

Valamit, ami beugorhat.

Segíts rajtam, Istenem!

Mind foglyok vagyunk.

Mindannyiunknak elment az esze.

Mi van vele?

Elvesztette az egyensúlyérzékét.

És ügyetlen, mint én.

Alig tud felállni.

Egy telefon se működik a házban.

Valahogy meg kellene innen szökni.

Minek megszökni?

Hová mennél?

Kihez mennél?

Magunkon kívül senkit nem ismerünk.

Az első két emeleten ott vannak az orvosok.

Mindent őriznek.

Senki nem jut át.

Senki nem próbál átjutni.

Vigyáznak ránk.

Néha páran közülünk nem reagálnak semmire.

Olyanná válnak, akár az állatok.

Így azokat elvitték...

És többé láttuk őket.

Az egyetlen, ami megmaradt nekünk, hogy megérinthetjük a testünk.

Ez az egyetlen örömünk.

Az egyetlen, amit nem felejtünk el.

Gyere.

Éjszaka mindenki kalandokat keres a folyosókon.

Mindenkinek kell egy kis segítség.

Én vagyok itt az egyetlen, aki nem felejt.

Később majd

azzal jössz, hogy elfelejtetted a szobaszámod.

Majd hozzám fordulsz, én pedig megmondom,

hogy a 35-ösben laksz.

Ezért megérdemlek némi kiváltságot, nem?

Ahogy akarod.

Magadnak kell boldogulnod.

Elment.

És én? Velem mi lesz?

Mi lesz most velem?

Élisabeth...

Élisabeth?

Ó, Istenem!

Arra nem emlékszem, hogy ki vagy,

de valaki olyan, aki nagyon fontos nekem.

Te vagy Véronique.

Sötét volt.

Kézen fogva menekültünk.

És akkor elengedted a kezem.

A fények.

Az autó fényszórói.

Nem ismerlek meg...

Nem ugrik be...

De biztos, hogy barátok voltunk.

Nincs értelme emlékezni.

Gyere, többé nem válunk el.

Itt van a szobám.

Nem fogja megtalálni a szobánkat.

És nem fog visszajönni.

Gyere vissza.

Gyere vissza.

Az a kép...

annyira határozott.

Te meg én, éjszaka.

Menekültünk.

Semmi nem rémlik erről a helyről.

Tudsz róla mondani valamit?

Egy toronyban vagyunk.

A legfelső emelet ablakaiból látni lehet a Diadalívet.

Más tornyok vesznek körül minket.

Az egyetlen ember, akivel találkozunk, az Dr. Francis,

a földszinti őr, és Solange.

Őr is van itt?

Igen, fegyveres.

Akkor, csapdában vagyunk itt?

Nem tudom.

Talán.

A közös emlékképünkben menekültünk.

Üldöztek bennünket.

Felírom a szobád számát, különben elfelejteném.

Egy papírcetli.

Ez egy telefonszám.

Robert?

Robert?

Nem mond semmit.

Talán egy barátod.

De az biztos, hogy valaki a külvilágból.

Megpróbálok kijutni, hogy találjak egy telefont.

Talán az őrnél van.

Ha ez a Robert egy barát, jön és kiszabadít minket.

Miért akarsz elmenni?

El vagyunk rejtve, be vagyunk zárva.

Igazad van. Éjszaka megpróbáljuk?

Le tudjuk győzni az őrt és telefonálhatunk.

A többiek itt a toronyban veszélyesek?

Nem vagyunk veszélyesek.

Néha őrültségek járnak a fejünkben.

Ez minden.

Minden normális...

Az...

Az a kis apróság kivételével a fejemben.

- A tiédben is, Élisabeth. - Igen, tudom.

Feledékenység meg ügyetlenség, de ez minden.

Meg a szorongás.

Meg a félelem.

Nem emlékszel a rád törő szorongásra?

Ezek bárkire bármikor rátörhetnek.

Ezért néznek minket folyamatosan kamerák.

Ha valakire rátör egy ilyen,

az őrültté válik a félelemtől.

Az őröknek kell közbelépniük.

Senki sem akarja elhagyni az épületet.

Én el fogok menni. Egyszer már megszöktünk.

Veled megyek. A barátom vagy.

Csinálj úgy, mintha lefekvéshez készülődnél.

Én visszamegyek a szobámba.

Van ott valaki, aki szeretném, ha velünk jönne.

Visszajöttem volna érted, tudod?

Nem feledkeztem meg rólad.

Bíznod kellett volna bennem.

Nem felejtettelek el.

Mikor eljön az éj,

nem marad egyéb,

csak a szorongás...

Azoknak, akik elvesztek

a torony világában.

Gyere, visszakísérlek a szobádba.

Egyedül nem tudod megtalálni.

Hadd csináljam. Majd én leveszem a ruhád.

Nem akarok veled maradni.

Hol van Jacques?

Az orvos asszisztense vagyok, engedelmeskedned kell.

Ne!

Ne, ne!

Véronique?

Mehetünk.

Jöjjön. Senki nem lehet egyedül,

éjszakára a szorongásával.

Nem! Veled...

Teveled. Injekciók nélkül, gyógyszerek nélkül.

Teveled.

Csak teveled.

Nem akarod, hogy az orvos meggyógyítson?

Kigyógyít a szorongásból, de eltünteti a gondolataidat.

Meggyógyítja a testem, de kiüríti a fejem.

Gyere.

Gyere.

Ne mozdulj.

Álljanak meg!

Zárják le az összes kijáratot.

Hívjanak össze mindenkit. Általános riadó.

- Halló? - Itt... Itt Élisabeth.

Élisabeth, hol a pokolban vagy?

Honnan ismersz engem?

- Én nem emlékszem. - Mondd meg, hol vagy, odamegyek.

Egy nagy toronyban, amit...

más tornyok vesznek körül.

Véronique-kal vagyok.

Megpróbálunk kijutni innen.

Azt hiszem, tudom, hol vagy.

Várj meg a bejáratnál. Tíz perc múlva ott leszek.

Tűnjünk el innen.

Gyorsan, mert félek.

Most hirtelen én is félek.

Mintha a tornyok vissza akarnának tartani.

Élve akarom őket!

Egykönnyen nem menekülhettek a fekete toronyból.

Ne közelíts, vagy lövök!

egészségügyi szolgálat

BETEGSZOBA

Nézd meg a barátod.

Meghalt.

Mit tettek veled?

Véronique?

Nézz rám.

Véronique!

Véronique?

Ki az a Véronique?

Ó, ne!

Téged ne.

Rajta!

Szabadíts ki.

Csinálj valamit.

Ne hagyd magad megölni!

Véronique...

Szegénykém, szegény barátom.

Nem illik egy revolverrel betoppanni valakihez.

Hol van Élisabeth?

Itt tartják fogva. Nem megyek el nélküle.

- Zongorán tud játszani? - Zongorán?

Ne mérgelődjön.

Jöjjön, odakísérem hozzá.

Képzeljen el egy zongorát.

Vagy inkább egy hegedűt.

Hagyja, hogy a hegedűszó vezérelje.

Aztán, ha jó lesz,

meglelheti azt, akit szeret.

- Élisabeth hol van? - Csendesebben.

Táncoljon velem. Utána elvezetem hozzá.

Jó. Hadd tartsa fel egy darabig.

Csak egy kis ideig.

Elég volt a színjátékból! Hol van?

Ez nem érdekes, Véronique.

Érzem, hogy most majd elmegyek.

Arra nem emlékszem, hol vagyunk,

vagy hogy kik vagyunk.

Érzem a szorongást,

de mi történt velünk?

Kiürült az agyam.

Bezárult.

Áruld...

Áruld el nekem a neved.

Ennyi volt. Akár a többiek...

ők is halottak.

Rettentően sajnálom, hogy le lett ütve,

de ez volt az egyetlen lehetőség.

Többé már nem árthat nekünk.

A torony ki lett ürítve, a betegeim már nincsenek itt.

A betegeiről beszél.

Elég egyedi módon kezeli őket.

Meg fogjuk magyarázni, akkor majd békén hagy minket.

Igazából elég egyszerű.

Elkülönítettünk egy ismeretlen betegséggel

fertőzött csoportot, akiket kezelni próbálunk.

Hozzájárultak az elkülönítéshez.

És a fegyveres őrök?

Ez a betegség az elmét támadja meg.

Megfertőzi az agysejteket, amitől azok elhalnak.

Ez különös reakciókat vált ki.

Legtöbbjük elveszíti az emlékezetét,

páran közülük az érzékeiket, az egyensúlyérzéket, például.

A betegek szorongásos rohamoktól szenvednek.

Ettől veszélyessé válnak.

Ezért őrzik őket.

És visszafejlődnek. Az agysejtjeik elhalnak.

Nem találtam semmit, ami megállítaná ezt a pusztító folyamatot.

Már inkább halottak, mint élők, akár egy élőhalott.

Pont mint a növények. Többé már nincs gondolatuk.

Hogyan történhetett ez?

Ez titok, mi?

Ez valami mocskos dolog. Nem hiszek maguknak.

A hatóságok leplezik ezt, hogy elkerüljék a botrányt.

Látni akarom Élisabethet!

Olyan, mintha már halott lenne.

Látni akarom őt!

Ha megmutatom magának és ő nem ismeri fel,

ha megállás nélkül elsétál maga mellett,

akkor békén hagy minket?

Igen.

Maradjon itt. Láthatja őt.

Élisabeth!

Élisabeth!

Kurva!

Hol a pokolban vannak?

Már késő. Többé már nem léteznek.

A hanyatlásuk legvégső szakasza...

az elméjük pusztulása.

Hol vannak? Hol?

Beszélj, vagy elintézlek. Hová vittétek őket?

- Nos? - Már elkezdtük.

Elvisszük őket a vagonhoz,

beinjekciózzuk őket, meghalnak és elégnek.

Jó, kímélj meg a részletektől.

- Sebészmaszkot viselnek. - Mire föl?

A betegek üres tekintetétől kényelmetlenül érzik magukat.

Egyes mészárosok se mernek belenézni a borjú szemébe.

Elég legyen, ez nem vicces.

Miért? Szégyelled, amit csinálsz?

Orvos vagyok.

Azért vagyok kénytelen ezt tenni,

mert az orvostudomány nem tud mit kezdeni ezzel.

Ez még él. Még mozog.

Nem gyilkolhatjuk meg.

Ez is olyan, mint a többi. Halódik az elméje.

Emlékképek törhetnek fel benne.

Visszanyerte az öntudatát.

Legyünk túl rajta.

Az gyilkosság lenne.

Ez eutanázia, nem más.

Még beszélni sem tud. Többé már nem ember.

Adjunk neki egy esélyt, hadd menjen.

Hát jó.

Majd kiderül, mit csinál.

Olyan, mintha nem látna, nem hallana semmit.

Mert már halott. Hadd végezzek vele.

Az agya elpusztult.

Elhaltak a sejtek.

- Ez mind a maga hibája. - Nem.

Szivárgás történt egy atomerőműben,

vagy megrongálódhatott a reaktor.

A sugárzás pár pillanatra átjuthatott a falakon,

találomra eltalálva az arra járókat.

Ez okozta az emlékezet elvesztését, a szorongást.

Maga egy rohadt disznó!

Eltussolta az egészet, maga disznó!

A sejtek egytől egyig elhalnak, míg teljesen vissza nem fejlődnek.

Én minden tőlem telhetőt megtettem.

Semmi egyebet nem lehet tenni.

El kellett rejteni őket.

Képzelheti, milyen pánik lett volna.

A fekete toronyba zártuk őket.

Akkor, olyan akár egy állat?

Még olyan sem.

Inkább mint egy növény.

Élisabeth!

Fordította: joc © 2011

Időzítette : --== SHAGRATH ==--